2023-ban nagyon időszerűvé vált, hogy az alapítvány kis nyaralójában renováljunk az elmúlt évek során a felújításra igencsak megérett részeket.
Rendbe tettük a gyermekek fürdőszobáját, ahol ki lettek szedve a régi zuhanytálcák, a fényképeken is jól látható, a csempék alá befolyó penészes/ „kilukadt” részeket pedig kijavítottuk. Immáron zuhanytálcák nélkül, közös lefolyóval oldottuk meg és csempéztük újra a gyerek-fürdőt.
A konyhában a mosógép mögötti falrészeket kellett renoválni, a plafon berepedezett felületeit kijavítani, ill. egy festés is megérett az idők során.
A kerti játékok felújítása, újra festése is időszerű volt, csakúgy, mint ahogy a kerti sufni rendbetétele, kívülről való lefestése.
Rendbe lettek téve a bejárati ajtók, a szükséges helyeken az ereszek, kivágásra került két kiszáradt fa. Mindehhez az anyagi fedezetet a 2022-es évben megkapott adó 1%-okból összegyűlt forintok biztosították.
Köszönet mindazon, adójuk 1%-át a Hendikep Alapítvány javára felajánlóknak, akik ezt a komolyabb anyagi hátteret igénylő beruházást lehetővé tették számunkra.
Köszönet a felújítási munkálatokat végzőknek, akik ezt a sok munkát elég jutányosnak mondható áron, rövid időn belül elvégezték.