A kis ház, amikor megvásároltuk, tényleg egy kis ház volt. 40m2 alapterületen 3 szoba és egy előtér. Ennyi volt.

2005-ben 25m2 hozzáépítésével bővítettük, ekkor került kialakításra a két WC, két kis fürdőszoba, nagy konyha – étkező.

2009-ben a régi sufni helyett építettünk egy stabilabb új tárolót.

2011-ben újra belevágtunk a felújításba. Hungarocellel körbe lett szigetelve az egész ház. A megfelelő rétegek felkerülése után új színt is kapott a nyaraló, s a valamikori kis „toldozgatott faházból” lett egy szép kis „parasztházunk”.

Ezzel egy időben rendbe lett hozva és ki lett festve az étkező – konyha. Egy szobába, ahol még hiányzott a laminált padló, lefektettük a burkolatot. Az összes ajtó és ablakkeret le lett csiszolva és újra lett festve – kívül és belül egyaránt. A kerti tároló tetejére felkerült egy réteg tetőzsindely, ereszt kapott és 3 réteg lenolajkence védi az időjárás viszontagságaitól.

Időközben egy pályázati lehetőségnek köszönhetően kerti játékokat – hintákat, rugós játékokat, körfogót, mérleghintát és homokozót telepíttettünk. Ezek mára sajnos egyre rosszabb állapotba kerültek, gondolkoznunk kell majd a játszóterünk felújításán is

2023-ban ismét nagyon időszerűvé vált, hogy renováljunk. Rendbe tettük a gyermekek fürdőszobáját: akadálymentesítésként kiszedettük a régi zuhanytálcákat, és épített zuhanyzó készült, közös lefolyóval.

A konyhában a mosógép mögötti falrészeket kellett renoválni, a plafon berepedezett felületeit kijavítani, ill. egy festés is megérett az idők során.

A kerti játékok felújítása, újra festése is időszerű volt, csakúgy, mint ahogy a kerti sufni rendbetétele, kívülről való lefestése.

Rendbe lettek téve a bejárati ajtók, a szükséges helyeken az ereszek, kivágásra került két kiszáradt fa. Mindehhez az anyagi fedezetet a 2022-es évben megkapott adó 1%-okból összegyűlt forintok biztosították. 

Köszönet mindazon, adójuk 1%-át a Hendikep Alapítvány javára felajánlóknak, akik ezt a komolyabb anyagi hátteret igénylő beruházást lehetővé tették számunkra!